Üdvözöljük honlapunkon!
Szulok község köszönti Önt!
Szulok község polgármestereként nagy örömmel és tisztelettel köszöntöm Önt Szulok község hivatalos honlapján. Ha itt jár, jó helyen jár.
Mi ,Szulok község lakói szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy e csodálatos erdőségekkel körülvett helyet otthonunknak nevezhetjük. Somogyország déli csücskében , közel a horvát határhoz található apró, alig 650 lelket számláló falucskánk. A falu ugyan ma már kicsi, de már III. Béla királyunk által kiadott megerősítő levélben számon tartották, akkor még Zulak alakban. A falu a török időkben teljesen kihalt, és csak a 18. században vált ismét lakottá. Mária Terézia Württenbergből származó katolikus német családokat telepített le, akik főleg mezőgazdasággal, dohánytermesztéssel foglalkoztak. Méltán lett híres egykor a Szuloki dohány.
A falu legrégebbi pecsétje 1788-ből való, 1800-ban pedig a falu lakói megépítették a római katolikus templomot. Védőszenteknek Szent Simont és Júdás Tádét választották.
A lakóházak, gazdasági épületek közül néhány még mindig őrzi a sváb építészet jellegzetességeit eredeti vagy felújított állapotban.
A ma már apró falu egykor vásártartási joggal rendelkező mezőváros volt.
A II. világháborúig Szulok német ajkú település ,de a kitelepítések miatt megfogyatkozott a lakosság. Ekkor felvidékről betelepített magyar családok költöztek a faluba.
1969-ben olajat kerestek, és termálvizet találtak az olajfúrók. Azóta üzemel a termálfürdő –jelenleg egy ülő és egy sportmedencével- szezonálisan.
A múlt megőrzése, a hagyományok tisztelete ma is fontos az itt lakóknak. Néptánccsoport, német dalokat éneklő dalkör,ifjúsági fúvós együttes dolgozik azon, hogy elődeink örökségét megőrizhessük. Legkülönlegesebb hagyományunk a karácsony éjféli „ Christkind”.
A csöndes utcák, a központot díszítő park, a platánsor, a horgászatra is alkalmas tavunk, a múlt tárgyi emlékeiből összegyűjtött kiállítás, az alsó –temetői kápolna, a szintén itt olvasható-Vörösmarty sírvers,a tájház udvarán megépített Falu kemencéje mindig szívesen fogadja az ide látogatókat.
Ha strandolni, lovagolni, lovaskocsizni, szeretne, vagy egyszerűen csak csöndre, nyugalomra vágyik, jöjjön, pihenjen nálunk! Nem fogja megbánni.
Somogyország apró gyöngyszeme várja Önt.
Hengerics József
polgármester
Hírek
Programok
Nincs mit megjeleníteni.